39. Maria Edgeworth: A Rackrent-kastély

A XIX. századi írónő több művével is szerepel a listán, de ez az első, amit olvastam tőle.

A rövid regény elmesélője Thady, a kastély agg szolgája, akinek már az évek során több ura is volt. Ezek az urak rendszerint adósságokba keveredtek és így szállt az uraság hitelezőikre, rokonaikra.

Sir Condy mikor a kastély ura lett, feleségül vett egy nem éppen a spórolásáról híres nőt. A vagyon szép lassan elúszott, a nő visszatért szülei birtokára, és a kastély uradalma Thady fiára, Jasonra szállt.
Sir Condy a vadászlakban hunyt el, szegényes temetésén nem nagyon jelent meg senki.

A mű nem tetszett, elég egyhangú.

38. Honore de Balzac: Goriot apó

Balzac maga nevezte regényének hősét, Goriot apót "az apaság Krisztusának". A mű ma is úgy él a köztudatban, mint egy szenvedő, kiszolgáltatott, mártírumot vállalt apa története, a lányai által kisemmizett, őket mégis, az utolsó pillanatig szerető öregember regénye.

A mű szervesen illeszkedik az író hatalmas társadalomkritikai taplót felállító ciklusaiba. Igazi megértéséhez tudni kell, hogy a magára hagyott Goriot apót egyedül szánó, temetésén egyedül résztvevő Rastignac más Balzac-regényekben a nagy karrieristaként szerepel, szalonok hőse, a legszebb nők kegyeltje, az élet igazi császára. Itt azok a vonásai állnak előtérben, melyek megmagyarázhatják, hogy e talán legfontosabb balzaci hős miért egyedül a leginkább komplex, jóból és rosszból legbonyolultabban "kikevert" alakja a szerző óriási ember-galériájának. Rastignac ugyanazon penzió lakója, mint Goriot apó, éles szemmel hamar észreveszi azt is, hogy miért nem viszonozzák, miért nem viszonozhatják lányai apjuk szeretetét, milyen társadalmi - kötelező érvényű - mozgások irányítják még a legkisebb, legmeghittebb sejt, a család belvilágát is. Ugyancsak a panzió leírásából kapunk először képet arról a Párizsról, amely a további darabok legfőbb helyszíne, a ''nagy" társadalomnak mintegy szimbóluma lesz. A regény vége, utolsó jelenete a világ regényirodalmának legtávlatosabb, legsejtelmesebb zárásai közé tartozik: Goriot apót eltemetve egy egész világ temetődik mintegy el, Rastignac híres szavai a temető hegyéről látható esti Párizshoz: "Most mirajtunk a sor!" - nemcsak saját pályája további küzdelmeit jelzik, nemcsak kihívást jelentenek, de új világok születésének próféciáját is.
- A mű talán a legnépszerűbb és egyúttal a legkiválóbb Balzac-regények közül való.

37. Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

E könyvének megírásával Victor Hugo növelte dicsőségét és népszerűségét, pedig maga a történet nem túl érdekfeszítő: Esmeralda, a szép cigányleány egy daliás kapitányt szeret, őt viszont egy fondorlatos pap, meg a Notre Dame torz külsejű, de nemes szívű harangozója, Quasimodo. A pap féltékenységében megöli a kapitányt, s bűnéért az ártatlan lány lakol. Hiába segíti Quasimodo, hiába a csavargók ezrei, saját anyja adja akaratlanul a hóhér kezére. A leány bitófára kerül, s Quasimodo, miután letaszította a katedrális tornyáról a papot, a kivégzettek tömegsírjába zárkózik szerelmével. A hatalmas képek és az izgalmas epizódok teszik érdekfeszítővé a könyvet, mely máig is a legjobb francia történeti regény: valósággal életre kel a középkori Párizs, polgáraival, diákjaival, a csavargók és csepürágók színes seregével, s a történet középpontjában a hatalmas katedrálissal, amely szimbólum és a cselekmény részese is egyben.
Hugo ezen könyve annyira nem kötött le, A nyomorultak sokkal jobban sikerült.

Viszont a legenda valóságtartalma érdekelne, hogy vajon tényleg létezett-e Quasimodo?

36. Thomas Mann: A varázshegy

Ebben a mélyen szimbolikus tartalmú regényben Mann a német irodalom klasszikus műfajának, a fejlődésregénynek hagyományait folytatja. Ennek megfelelően a regény nem egyéb, mint az "egyszerű és középszerű" hős, Hans Castorp belső fejlődésének rajza, aki a síkvidékről, az egészségesek világából háromhetes látogatásra érkezett a svájci szanatóriumba, ám a Varázshegy halálos bűvöletének áldozatul esve, hét évre a szanatórium lakója lett. Castrop betegségélménye, életidegensége, passzivitása, kereső szellemének kalandjai, álmodozásai, félénség mögé bújt gyermekesen szenvedélyes szerelme, a humanizmus értelmén, lehetőségén való töprengés - ezek a regény fő témái. A háború előtti Európa különböző ideológiái kelnek harcra a hős lelkéért: szinte enciklopédikus teljességgel vonul fel minden olyan szellemi áramlat, amely megérintette a századelő polgári értelmiségét. Castrop testi egészségéért a különc orvosok, "lelke" megnyeréséért Settembrini, a 19. századi idealista-realista humanizmus képviselője és Naphta, a démonikus jezsuita küzdenek egymással. Ő maga viszont két csodálatos alak bűvkörébe kerül - előbb beleszeret Madame Chaucathba, a szeszélyes tatárszemű asszonyba, később lenyűgözi a jávai-holland dúsgazdag kávékereskedő nagyszabású egyénisége. Castorp előtt a természet, a művészet, a gondolkodás hatalmas tartományai bontakoznak ki. Végül visszatér az életbe - talán meghalni: a kezdődő 1914-es világháború csatamezején vesz búcsút tőle az író.

35. Stendhal: Vörös és fekete

E regény az ifjúság lelki története, szűkebb témája tulajdonképpen a nagyravágyás. Ifjú hőse, Julien Sorel, a mostoha sorsú parasztfiú izzó és határtalan idealizmussal lép egy kijózanító évszázadba, rajong a hősiességért, a nagyságért, a szabadságért. Az érzések szertelenségével egy magasabb, szellemibb, tágabb formát keres, mint amilyet a való élet lehetővé tesz számára. Életével kell fizetnie azért, hogy rádöbbenjen; a rajongást le kell tagadnia, ravasszá, hazuggá, hideggé kell válnia annak, aki életben akar maradni.
A száraz, tárgyilagos stílus a híres stendhali célt szolgálja: értelem segítségével fejteni meg a szenvedélyesség titkát.
A művet talán többen ismerik, nekem még kötelező olvasmány volt középiskolában.