2013. április 12., péntek

61. Franz Kafka: A kastély

Kafka három regényével szerepel a listán, ez az első, amit olvastam közülük.
Egy nagyon titokzatos helyen játszódik a mű. K. a földmérő megérkezik egy meghívásra, miszerint szükség van a munkájára. Ám itt nem olyan egyszerű az élet, mint gondolja! A kastélyba nem lehet bejutni, a faluban is csak bizonyos helyekre. Mindenki titokzatos, mindenki fél a kastély uraitól, akiket sosem ismerünk meg. Egyfajta elnyomásban élnek, mintha egy felsőbb erő, hatalom irányítaná őket. Ez nem csak K.-nak furcsa, hanem az olvasónak is.
K. megismerkedik az ivóban Fridával, akivel egy együtt töltött éjszaka után összeköltözik és feleségül szeretné venni. Beköltöznek az iskolába, ahol K. munkát kap, de mint kiderül, ez egy olyan munka, amire nem is igazán van szükség.
K. kap két segédet, akik elég bugyutának tűnnek, mindig láb alatt vannak, néha már engem is idegesítettek, nemcsak K.-t.
Több szereplővel is megismerkedünk, köztünk a kastélyban dolgozó egy-két titkárral is, de akik a fő szálakat mozgatják, nos velük nem.
A vége nekem elég befejezetlennek tűnt, nem derül ki semmi. Se az, hogy egyáltalán van-e kastély, az urai miféle emberek (ha vannak egyáltalán?), K.-ról se sokat tudunk meg, csak annyit, hogy nagyon kíváncsi.
Néhol elég hosszú, több oldalas okfejtések vannak, de ezek csak a sértett emberek monológja, és kicsit unalmassá teszi ezeket a részeket.
Egy olvasást megér, de nem lett a kedvencem.

1 megjegyzés:

  1. Szeretném ajánlani:
    Pajor Enikő: A láthatatlan harc / Angyalok és démonok világa
    című nemrég megjelent nagysikerű regényt
    ( www.alathatatlanharc.hu ).

    Üdv: Pál Anikó

    VálaszTörlés