2012. október 7., vasárnap

52. Virginia Woolf: Mrs. Dalloway

Ez a lélektani regény talán első olvasásra érthetetlennek tűnik, kicsit zavarosnak.
A mű a főszereplő, Mrs. Dalloway körül fonódik össze. A hölgy otthona magányában tengeti életét, míg férje politikával foglalkozik, lánya, az immár majdnem felnőtt Elizabeth pedig nem túl szoros kapcsolatot ápol édesanyjával.
Két fő szál van még a regényben: az egyik Septimus és felesége története. Septimus megjárta az első világháborút (a mű a 20-as években játszódik), emiatt lelkileg megtörik, elméje zavart lesz. Felesége gondosan ápolja, mindvégig mellette marad. A férj azonban hallani sem akar intézetről, orvosról, így mikor egyszer látógatóba érkezik doktora, leveti magát az ablakból, egyenesen a vasrács közepébe.
A másik szál Peter Walsh - Mrs. Dalloway, azaz Clarissa egykori hódolója, ám a frigyből semmi nem lett, közbelépett Richard Dalloway. Peter meg sem állt Indiáig, míg évekkel később visszatért Angliába, immár válófélben, 52 évesen, egy indiai fiatalasszonyba szerelmesen.
Clarissa estélyt tart, ahol többek között megjelenik édesanyja, Peter, de az estélyre a rejtélyes öngyilkosság híre rányomja bélyegét.
Rendkívül részletes leírást kapunk a szereplők lelki vívódásairól, gondolatairól, az emberi kapcsolatokról.

2012. október 3., szerda

51. Jane Austen: A klastrom titka

Egy újabb romantikus regény Jane Austentől. Szenvedéllyel, szerelemmel, szomorúsággal és végül happy end-del.
Főhősnőnk, Cathrine Mr. és Mrs. Allennel Bath-ba utazik üdülni. Mivel a lány egy pici angol faluban él, ahol soha semmi sem történik, nagy kitörést jelent ez neki.
Számos emberrel ismerkedik itt meg: Thorpe-kkal, Tilney-ékkel. Isabella Thorpe hatalmas barátságba kerül Cathrine-nel, ami az olvasónak talán furcsának tűnhet. De ennek is meg van az oka: a számító, pénzéhes Isabella Cathrine fivérét, James-t szemelte ki hitvestársául.
Cathrine-t azonban Tilney-ék is körülrajongják, és mivel a lány vonzalmat érez Henry Tilney iránt, nem kétséges, hova húz a szíve.
Meghívást kap Tilney-éktől, tartson velük otthonukba, ami történetesen egy klastrom. Itt számos félreérthető bonyodalomba kerül hősnőnk, végül el is kell hagynia a klastromot rejtélyes gyorsasággal.
A vége pedig mi más lehetne, mint hogy Cathrine és Henry szerelembe esnek, eljegyzik egymást.
Kicsit vontatottnak éreztem ezt a művet, a rejtélyek túl hamar kiderültek, így nem volt sokáig az olvasó az izgalom hatása alatt.

2012. szeptember 23., vasárnap

50. Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete

Egy újabb rövid regény Stevensontól. Ebben a műben a jó és rossz közti különbséget ismerhetjük meg egy emberen keresztül.
Dr. Jekyll és Mr. Hyde egy és ugyanazon ember. Egy különleges portól tudja változtatni kinézetét és személyiségét. A doktor köztiszteletben álló előkelő ember, a jó képviselője. Mr. Hyde bűnöző, aki sokszor kegyetlenséggel követi el tetteit.
A főszereplő küzd a benne rejlő jó és rossz tulajdonságokkal. Hol ez, hol amaz nyer hatalmat teste felett.
Érdekes regény, nekem tetszett. Előnye a rövidség, tömörség, lényegre törőség.

2012. szeptember 16., vasárnap

49. Kazuo Ishiguro: A főkomornyik szabadsága

Japán író, angliai helyszín. A regény visszavezet minket a 20. század eleji kastélyok világába, ám ezúttal a főkomornyik szemszögéből ismerhetjük meg ezt a világot.
Mr. Stevens évek óta főkomornyik Darlington Hall-ban, a szakma a vérében van, már édesapja is ezt a mesterséget űzte.
Mr. Darlington halála után egy amerikai milliomos veszi meg a kastélyt, és ekkor megy szabadságra Stevens. A pár nap alatt visszaemlékezik a régi szép időkre, elmeséli melyik híres emberekkel találkozott, és végül felkeresi a régi házvezetőnőt is.
Tetszett a mű, itt nem zavart az idősíkok miatti ugrálás, mert ezt nagyon jól megoldotta az író. Kicsit olyan, mintha egy nagypapa ülne, és mesélne a régi szép időkről.

2012. szeptember 12., szerda

48. Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai

Ez a könyv elvezet minket az 1930-40-es évek japán gésa-körzeteibe. A kislány Csijó Kiotóba kerül egy okijába (gésa nevelő intézet), távol családjától, testvérétől. Élete egy csapásra megváltozik: a tanulás még várat magára, cselédként alkalmazzák éveken keresztül és el kell tűrnie az okija egyetlen gésája, Hatszumomo álnokságait.
Csijónak azonban iskolába kerülése után sem könnyebbül meg az élete. A munka mellett most már tanulnia is kell: táncot, zenét, tea-szertartást, stb.
Egyetlen barátnője az okijában Úritök, aki hamarabb lesz gésa-jelölt, mint ő, tanítója Hatszumomo, akinek minden parancsát teljesítenie kell, így a két lány sorsa megpecsételődik és Csijó magára marad.
Csijót a híres gésa, Mameha veszi maga mellé, ő vezeti be a gésa-életbe, és "beavatásán" a Szajuri nevet kapja. Híres gésa válik belőle hamarosan, rengeteg pénzt hoz az okijának, így az okija vezetője örökbefogadja.
Hamarosan kitör a háború, a gésa-körzetek bezárnak, de egy segítő, Nobu jóvoltából Szajurinak nem kell gyárba mennie dolgozni, hanem egy szerető családhoz kerül és nekik segít az ejtőernyő varrásban.
A háború végén visszakerül a gésa-körzetbe, és legnagyobb örömére, sok-sok szenvedés és szomorúság után az lesz a dannája (aki pénzzel segíti), akit ő szeretne: az Ivamura vállalat elnöke.
Általa eljut Amerikába, és végül New Yorkban alapít teaházat...
 Nagyon tetszett. Már korábban is olvastam Japánról, de még így is sok újat tudtam meg. Tetszik a részletes leírás a szokásokról, ruhákról, ezek japán neveiről.
És örülök, hogy végül az író úgy döntött E/1-ben írja meg!

2012. szeptember 9., vasárnap

47. Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Ezt a művet A gyermekek keresztes hadjáratának is nevezik.
A mű több időben játszódik. A főhős, Billy Pilgrim, amerikai optometrikus több társával gyermekként járt a II. világháborúban Európában. Egy drezdai vágóhíd sertésóljaiban leltek szállásra, és beszámol az út, a hely és a háború borzalmairól. Nagyon hiteles képet kapunk, hogy mit éltek át az emberek, milyen szörnyűségeken mentek keresztül. Az író nem kíméli az esetleg érzékenyebb olvasókat.
A másik idősík már Billy időskorában játszódik,az 1960-as években. Sokan elmebetegnek tartják, mert egy különös világról, a Tralfarmadorról beszél, akik állítása szerint éjszakánkat elviszik saját világukba.
A fülszöveg alapján nem ezt vártam a könyvtől, nekem ez az idősíkok közti ugra-bugra nem jön be, kicsit zavarossá teszi az eseményeket.

2012. szeptember 2., vasárnap

46. Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

A történetet Bromden, avagy Serteperte Főnök elmesélében ismerhetjük meg. Több férfitársával együtt egy elmegyógyintézet nem éppen idilli hangulatát és életét élvezik.
Részletesen számol be az intézet falai között uralkodó farkastörvényekről, a Főnéni szigoráról. Legyen az fekvő vagy járó beteg, ugyanúgy kell(ene) élnie mindenkinek. Persze lázadók itt is vannak, több-kevesebb sikerrel. 
A mű Bromden halálával és egy gyilkossággal zárul. 
Tetszett a történet, a szóhasználat ugyan néhol trágár, de vicces előadásban ismerhetjük meg egy elmegyógyintézet nem túl kellemes életét.